Különleges dallamokat, kultúra ásványdús vizét szivacsként magamba szíva kaptam ihletet harmóniák, korok, érzések és értékek önmegismerő és kapcsolatteremtő erejével kapcsolatosan; mindeközben - mivel az előadás kezdésére épp beesnem sikerült - az orosz lélekturkász piramismodelljének alsóbb szintjén található, fiziológiás szükségletek is szolgáltattak egy ihletet - azt a másikat, mely a szünetre vonatkozott. Igen, a kisdolog. A harmadik ihlet pedig már e bejegyzésé. Poszt az Akadémia toalettjéről? Még jó' hogy!

Az illemhely teljes mértékben megfelel a kívánalmaknak: vizsgálatom idején a látvány, a tisztaság és a diszkréció együtthatója bőven a kiváló kategóriába esett. Pedig nem akármilyen forgalomnak s így terhelésnek van kitéve az a 2 db piszoár és 2 db ülőkés csésze egy nagytermi teltházas előadás idején; komoly várólista alakult ki még a férfi wc ajtaja előtt is. Ám, mint ahogy például egy autónak sem mindegy, miképp hajtják bele azt a kétszázezret, úgy a mosdó esetében is elmondhatjuk, nem mindegy a használat mikéntje, hiszen akár néhány kultúrlény (szigorúan idézőjelben)  is több kult, turhát húgy maga után, mint egy nézőtérnyi zenehallgató. Szóval nagy pirospont a takarító személyzet mellett a kedves műértő és illedelmesen illemhelykímélő vendégeknek! A technikai színvonal szintén ötvonalas, rendben lévő: papír utánpótlás biztosított, vízsugár ereje elegendően hatékony, a helyiség közepesen tágas. Ami a dizájnt illeti, nos az nem sokban emlékeztet az Akadémia többi részét jellemző szecessziós, neoreneszánsz stílusra, ha a belső építészetet el kéne (és el lehetne) zenélni, hát sem Liszt, sem Beethoven, sem Bach, de még Bartók zenéje sem ötlene belső füleimbe. Talán, ha lenne olyan, a kubista zene passzolna. Mondjuk... No de húzás, aztán húzás: indul a koncert második rész!